Ez a nap is eljött

Huhh, ez a nap is eljött

Huhh: újra indul a blog! Hogy kellő nyomatékot adjak e nap fontosságának, bejelentem, hogy a www.amerigoheron.hu helyen is elérhető leszek (zenék, nyelvi hasznosságok(stb)!!! És még egy dolog, ha már blogolunk, itt egy novella(??), melyet Mónikának szenteltem, hátha kedvet csinál, hogy néha meglátogassatok...

 Mónika 

Hát hol is kezdjem (már hogy szavamat szavamba ne öltsem)? Talán jobb mindjárt a közepén, hiszen Mónika sem teketóriázott, hanem célzottan beleszart Gyusi ágyába. Nem nagy dolog, ha a globális felmelegedésre, a pándémiákra, helyi vagy nemzetközi konfliktusokra és egyéb nyavalyákra gondolunk. Megesik az ilyen, ha az ember macska. Márpedig Mónika megtévesztő neve ellenére egy jámbor cica volt. Nem akart rosszat, csak wécéznie kellett.  

No de egy kicsit előre szaladtam, hiszen még azt sem árultam el, hogy ki is az a Gyusi?  

Gyusi esetében kijelenthetjük, hogy nem macskáról volt szó, inkább egy olyan  nagymamáról , aki alapból gyanakodva tekintett a macskákra. Úgy vélte, hogy ezek az állatok érdekhajhász, hízelkedő lények, és csak azért olyan cukik, mert valamit akarnak. 

Lehet, hogy Mónika csak erre akart rácáfolni, amikor Gyusi mintás paplanjának kellős közepén elhelyezte egy fél doboz macskaeledel hevenyészve megemésztett maradványait. Hiszen egyértelmű, hogy az efféle cselekedet nem alkalmas az amúgy is éppen csak sarjadó barátság érdekhajhász elmélyítésére. 

Persze a történések alapos átgondolásával magyarázatot kaphatunk arra, hogy milyen elgondolásból választotta Mónika ezt a – valljuk be – nem túl ízléses módját az önkifejezésnek.  

Történetünk zsenge fonalát türelmesen vissza kell fejtenünk a kezdet kezdetéig.    Odaáig akár, hogy a macskát az ember több tízezer évvel ezelőtt több-kevesebb sikerrel házasította. Régészeti feltárások bizonyítják, hogy már az első, háziasított macskák is hajlottak az ágybaszarásra (bár a neves brit archeológus Jonathan Borrow ezt határozottan tagadja, lévén, hogy az első ágyakat, az ember csak jóval a macskák után háziasította.) 

Mónika ügyében elég pusztán néhány évvel visszatolatnunk az időben, hogy megpillantsuk az utcánk végében tündérein játszadozó kalikó cicust. A harmatos ifjúi évek gyorsan múltak, és a Móni szinte futószalagon gyártotta a macskák világuralomra törő generációit. Ez persze meglátszott nemzéstől elnyűtt testén, mely annyira magán viselte a sanyargatás és alultápláltság nyomait, hogy az még egy professzionális kutyabarát macskagyűlölőt is élelemmel teli tálkák kihelyezésére sarkallta volna. 

És így is lőn. 

Gyusi élemedett kora miatt a macskatálak a házunkhoz egyre közelebb kerültek kihelyezésre, és egy szép napon Mónika már a konyhaasztal tetejére is felszemtelenedett, hogy saját maga válasszon adományt. 

Sajnálatos módon a macska-életszínvonal ilyen drasztikus növekedése nem tudta elfeledtetni emésztő rendszerének az előző évek során lezajlott romlását, s azt, hogy amíg a száját még ki tudta nyitni, Mónika evett… 

 Gasztro-enterológiai szempontból a cica így egy időzített bombává változott, s már csak a pontos helyszín és időpont hiányzott a vulkánkitöréshez. Persze Gyusika nem ismerte el felelősségét ezen katasztrófa létrehozásában, és jegyzékben követelte az ürülék és a macska eltávolítását. 

Előtte még üvöltött egyet, mert talán így akarta tudtunkra hozni, mennyire bántja a dolog. Az üvöltéstől azonban kirepült a szájából az alsó protézise természetesen egyenesen  a paplan közepére, ami mint tudjuk, már foglalt volt.  

Nem ez volt az a pillanat, amikor az ember egy jóízűt mosolyoghat a történteken, sőt azt is mondhatni, hogy feszültséggel terhes időszak köszöntött be a szobába. 

Mónikának még aznap felmondtunk volna, és követeltük volna, hogy azonnal hagyja el a házat, de akkorra már egy rakás kiscicát nevelt Gyusika ruhásszekrényében.